Egyéb
1

2015. június 2.: M2M Zóna Papp Lászlóval a Gazdasági Rádióban

Az M2M Zóna június 2-ai adásának beszélgetőpartnere Papp László, a Gartner hazai képviseletének vezetője volt, aki beszélt arról, hova vezethet az M2M technológiák terjedése, hogyan épülhet be hétköznapjainkba, és arról, ki viseli a felelősséget mindezért. Ízelítő a keddi beszélgetésből.

Bár lényegében már a csipogók, pagerek óta beszélhetünk M2M kommunikációról, hivatalosnak azonban az IP-alapú adatkommunikáció-képes eszközök megjelenése óta tekinthető. Ez az idő is távolinak tűnik, ha belegondolunk, az M2M csak az elmúlt években került be áttörően a köztudatba. Ennek oka, hogy mostanra vált stabillá az a technológiai háttér, amely segíti a fejlesztést. A mai eszközök már mindezt természetesen kínálják, van egy alap működési platform, amelyre már könnyű különféle megoldásokat megvalósítani.

Átalakuló szokások, felelősség

Sokat beszélünk ma róla, az okostelefonok mennyire átalakították a hétköznapjainkat. Régen, ha valamilyen információra volt szükségünk, elővettük a lexikont. Sőt, elmentünk a könyvtárba. A következő lépésben már a számítógépünket és az internetet használtuk, mára pedig csak a telefonunkat kell elővennünk ahhoz, hogy választ kapjunk szinte bármilyen kérdésre. S hogy jó-e ez nekünk? Nem tudjuk. Jelenleg az informatikai világ hatása az emberiségre éppen olyan bizonytalan, mint a táplálkozástudományé vagy a szépségiparé. Félünk tőle, de érdemes kipróbálni az új dolgokat. A kulturális normák pedig idővel kialakulnak. A felelősség kérdése is megkerülhetetlen. Vajon ki viseli? Térjünk vissza a korábban felhozott táplálkozástudományra. Mekkora felelősségük van az élelmiszeripari vállalatoknak abban, hogy én mit eszek?

M2M és a hétköznapjaink

Van-e olyan dolog az életünkben, amelynél hasznos lehet, ha jelenlétünktől függetlenül adatok gyűlnek, és esetleg később láthatjuk, elemezhetjük az eredményeket? A legkézenfekvőbb példa az egészségügy, ahol a testünk monitorozásakor kapott adatok elemzése könnyen megmutathatja, egészségesek vagyunk-e, ha pedig nem, azt is időben tudja jelezni. Az egészség mindenki számára fontos, ezért itt határozottan szóba jöhetnek az M2M megoldások. Ugyanígy jellemző lehet az otthonaink automatizálása, de hatással lesz a járműiparra és a mezőgazdaságra is.

Műsorvezető: Bodnár Csaba

A teljes műsor meghallgatható itt: http://gazdasagiradio.hu/musor?musor=7751

Leave a Reply